Mr. és Mrs. Fairbanks az egész falu szerint példás életet élt. A középkorú házaspár már 25 éve volt házas. Valamikor nagyon szerettek volna gyerekeket, de a sors akaratából ez a vágyuk nem teljesült. Ezért Mrs. Fairbanks minden szeretetét és törődését Mr. Fairbanks-re zúdította. Mindig a férje kényelmét kereste, a kedvenc ételeit főzte, igyekezett a legbarátságosabb és legnyugodtabb környezetet megteremteni a számára.
Amíg Mr. Fairbanks a City-ben dolgozott, Mrs. Fairbanks a házukat csinosítgatta, kertészkedett, elbeszélgetett a bejárónővel a helyi pletykákról, a tejes vagy a hentes kifutójával a legutóbbi tej vagy hús minőségéről és a rémes árakról, a postással az időjárásról. Délutánonként pedig vendégül látta valamelyik barátnőjét, vagy ő ment vendégségbe valamelyikükhöz. Boldog volt, hogy megbecsült, szeretett, tisztelt tagja a kis falu közösségének.
Mrs. Fairbanks szelíd, halk szavú, barátságos asszonyka volt. Egész életében arra vágyott, hogy mindenkivel jó kapcsolatban legyen. A férje éppen az assony ellentéte volt: hirtelenharagú, hangos, parancsoló természetű. Az esetükben tökéletesen megállta a helyét az a közhely, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Kettejük közt a 25 év alatt soha egy hangos szó nem esett.
Annál többet veszekedett, vitatkozott, kiabált Mr. Fairbanks a szomszédokkal, ha zavarta őt, hogy ugat a kutyájuk vagy túl hangos a gyerekük, a vízvezetékszerelővel, aki szerinte rosszul javította meg a csapokat, az újságkihordóval, mert soha nem hozta ki a reggeli újságot időben… és mindenkivel, mindenütt, mindenért.
Azon a reggelen Mr. Fairbanks megint összeveszett az újságkihordóval, mert az összekeverte az ő újságját a szomszédéval. Keresetlen szavakkal kergette vissza a fiút a szomszédba visszacserélni az újságokat.
Amikor a fiú belépett a szomszéd udvarba, hogy visszakérje Mr. Fairbanks Economistját, hirtelen egy fél tucat vérszomjas pincsi özönlött ki a bejárati ajtón, és éles vakkantások közepette szegény szerencsétlenre vetették magukat. A megriadt kölyök hatalmas bakugrások és piruettek közepette igyekezett menekülni a vérszomjas ragadozók elől.
Mr. Fairbanks a túloldalon a kerítésre támaszkodva gyönyörködött a látványban majd megszakadva a harsány nevetéstől, és amennyire a kárörvendő hahota közben maradt rá ereje, lelkesen biztatta az ebeket.
Mr. Fairbanks rettenetesen dühös lett, amikor azt látta, hogy a fiú végül dolgavégezetlenül, az ő újságja nélkül kimenekült üldözői elől a kertkapun át az utcára. Csúnya szidalmakat vágott az újságos kölyök fejéhez, és megfenyegette, hogy feljelenti a főnökénél a mulasztásért.
A fiú behúzott nyakkal iszkolt el Mr. Fairbanks közeléből.
Amint a kölyök eltűnt a legközelebbi saroknál, Mr. Fairbanks a megszólaló csengőre lett figyelmes. A halas kifutója érkezett egy jól megtermett fagyasztott foltos tőkehallal.
Mr. Fairbanks éktelen haragra gerjedt, amikor meglátta, mit hozott a fiú. Üvöltve közölte, hogy utálja a halat, soha meg nem enné a világ minden kincséért sem, soha nem tűrte, hogy az ő házában halat szolgáljanak fel neki vagy a vendégeinek. Nem is érti, hogy ki volt az a pimasz gazember, aki ilyen tréfákat űz vele, hogy ezt a förtelmes tengeri dögöt küldette a nyakára. Biztosan azt akarta elérni az illető, hogy őt megüsse a guta. De majd kinyomozza ő, hogy ki volt az a bitang, és bizisten bepereli!
Mr. Fairbanks közben az órájára pillantott, és észrevette, hogy már rég el kellett volna indulnia a City felé. Berohant a kalapjáért, megölelte és megcsókolta az ajtóban álló feleségét és tovább szitkozódva elrohant.
A halassegéd éppen igyekezett elsomfordálni, amikor Mrs. Fairbanks utána szólt. Igyekezett megnyugtatni a fiút. Mert hát Mr. Fairbanks nem rossz ember, csak kicsit hangos. De hát mindenki tudja, hogy amelyik kutya ugat, az nem harap.
Mrs. Fairbanks kifizette a tőkehalat, és közben elmagyarázta, hogy ő nagyon is szereti a halat, majd felhasználja később, és fájdalomdíjként szép borravalót adott.
Éppen csak berakta a halat a mélyhűtőbe, amikor megérkezett a bejárónő. Szegény sírva panaszolta el, hogy útközben találkozott Mr. Fairbanks-szel, aki üvöltve közölte vele, hogy hónap végétől ki van rúgva, mert Mr. Fairbanks piszokcsíkot talált a kád szélén a reggeli fürdés előtt, és saját kezűleg kellett órákig súrolnia a kádat, nehogy valamilyen fertőzést kapjon, és most ezért el fog késni a munkából. A bejárónő vigasztalhatatlan volt.
Mrs. Fairbanks úgy döntött, hogy kimegy a szép, rendezett kertjébe, hogy egy kis nyugalmat találjon. A borsókavirágok éppen ezen a reggelen kezdték tömegesen kibontani sárga szirmaikat. Mrs. Fairbanks elragadtatással nézegette őket.
Lehajolt, hogy kitépjen egy betolakodó tyúkhúrt. Amikor felegyenesedett, a kerítés túloldalán meglátta Mrs. Smith-t a szomszédban. A két asszony szívélyes barátságban volt egymással. Mrs. Smith-en most ennek ellenére nem látszottak meg a találkozás okozta öröm jelei. Mrs. Smith határozottan szomorúnak, sőt elkeseredettnek tűnt. Mr. Fairbanks-nek csak nagynehezen sikerült kihúznia belőle, hogy mi baja van.
Mrs. Smith elmondta, hogy Mr. Fairbanks tegnap kegyetlenül felpofozta az ő egyetlen fiacskáját, mert az köveket dobált át Fairbanks-ék kertjébe és betörte a melegház oldalát. A fiúnak feldagadt az arca. Orvoshoz kellett vinni. Az orvos fájdalomcsillapítót és nyugtatót írt fel neki, és egész éjjel borogatni kellett szegény kis angyal pofikáját. Mrs. Smith csak annyit mondhatott, hogy az az egy szerencse, hogy Mr. Smith éppen elutazott, mert ha itthon lenne, kitekerné Mr. Fairbanks nyakát.
Mrs. Fairbanks kezdett komolyan elkeseredni. Úgy döntött, hogy egy kis bevásárlással fogja felvidítani magát. Az ebédfőzéssel sem vesződött, azt tervezte, hogy majd megebédel egy teázóban.
A vásárlás valóban lecsillapította Mrs. Fairbanks felzaklatott idegeit. Pont megfelelő, tartós és mutatós bútorhuzatnak való anyagot talált. Azon morfondírozva ült be a kedvenc teázójába, hogy vajon vegyen-e még ugyanabból az anyagból új sötétítőfüggönyökre elegendőt is.
A teázóban megrendelte a teát, a nyúlgerincet tükörtojással és a kedvenc meggyes lepényét.
Megette a nyúlgerincet. Éppen kitöltötte a teát és nekikészült a meggyes lepény élvezetének, amikor az egyik barátnője, Mrs. Andrews lépett be a teázóba.
Mrs. Fairbanks barátságosan Mrs. Andrews-ra mosolygott, az azonban nem viszonozta a mosolyát. Odament Mrs. Fairbanks asztalához, körbenézett, hogy hallja-e őket valaki, és visszafojtott hangon, szinte suttogva csak annyit mondott, hogy ő nem haragszik Mrs. Fairbanks-re, mert hát tudja, hogy ő semmiről sem tehet, de azt Mrs. Fairbanks is megértheti, hogy mostanában nem lenne tanácsos együtt mutatkozniuk. Azzal Mrs. Andrews kiment a teázóból.
Mrs. Fairbanks-nek elment a kedve a meggyes lepénytől. Maga elé bámulva ült az asztalnál, és azon törte a fejét, mi történhetett.
Hamarosan megtudta ezt is. Amint hazaért, a bejárónő már újságolta is a hírt: Mr. Fairbanks tegnap délután golfozni ment barátjával, Mr. Andrews-zal. Mr. Fairbanks biztos nyerésre állt (remek golfjátékos volt), de egyszercsak elpártolt tőle a szerencse. Mr. Andrews átvette a vezetést, sőt alaposan megelőzte Mr. Fairbanks-et. Mr. Fairbanks először csak morogni kezdett, aztán káromkodott, végül többek hallatára piszkos csaló gazembernek nevezte Mr. Andrews-t, összetörte a kezében levő golfütőt, és Mr. Andrews-hoz vágra, aztán elrohant a golfpályáról.
Mrs. Fairbanks nem győzött csodálkozni, mert Mr. Fairbanks nyugodtan, mosolygósan érkezett haza a golfozásból. Nyoma sem látszott rajta a golfpályán lezajlott botrányos eseményeknek.
Mi jöhet még ezután? – töprengett homlokát ráncolva Mrs. Fairbanks.
Nos, másnapra ez is kiderült.
Mr. Fairbanks aznap nem ment dolgozni, mert a főnöke egy nap jutalomszabadságot adott neki.
Reggel Mr. és Mrs. Fairbanks együtt reggelizett a legnagyobb nyugalomban. Délelőtt Mr. Fairbanks bezárkózott a könyvtárszobába, olvasgatott és pipázott. Mrs. Fairbanks az ebédet készítette a bejárónő segítségével.
Mikor készen lett az ebéd, a bejárónő két kezét a kötényébe törölgetve bement a könyvtárszobába, hogy Mr. Fairbanks-et az ebédlőbe hívja. Néhány perc múlva azonban visszarohant a konyhába azzal a hírrel, hogy Mr. Fairbanks valószínűleg rosszul van.
Mrs. Fairbanks mozdulatlanul az íróasztalra borulva találta a férjét, a tarkóján véresen összetapadt hajjal. Egy keskeny vércsík szivárgott végig a férfi nyakán, be a nedves inggallér mögé. Megérintette a férje fejét ott, ahol az ütés érte. Jéghideg volt.
Az orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani.
Az áldozatot egy tompa, súlyos tárggyal ütötték le, ez okozta a halálát.
A gyilkos eszközt nem találták meg a könyvtárszobában. A gyilkos valószínűleg magával vitte.
A rendőrség azonnal, még mielőtt az újságírók megírhatták volna a történteket, vagy a helyi pletyka beindulhatott volna, munkához látott. Minden érintettet kihallgattak, mielőtt azok mástól bármit megtudhattak volna a gyilkosság körülményeiről.
Mrs. Fairbanks azt állította, körülbelül negyed órával a holttest megtalálása előtt még látta a férjét, beszélt is vele: megkérte, hogy nyisson fel egy nehezen nyíló, nagyon befagyott tetejű jégkrémesdobozt, amivel ő nem boldogult.
Egyébként az asszony és a bejárónő főleg a konyhában tartózkodtak a délelőtt folyamán. Az asszony néhányszor elhagyta a konyhát, hogy kimenjen a kamrába vagy a mosogatókonyhába az ott található hűtőhöz és mélyhűtőhöz, illetve a mosogatókonyhából a kertbe vezető ajtón át a konyhakertbe valamilyen fűszernövényért vagy friss zöldségért. A bejárónő végig a konyhában volt addig, amíg meg nem találta a holttestet.
Arra a kérdésre, hogy kiket látott a ház körül, a bejárónő azt válaszolta, hogy az ablakon át pont azokat látta, akiket mindig: a postást, az újságosfiút, a boltosok kifutóit és a szomszédokat. Semmi furcsát nem tapasztalt, de nem is szokott ő a zöldségtisztítás és mosogatás közben nézelődni és az ablakon kibámészkodni soha. Talán csak annyi tűnt fel neki, hogy a szomszédban Mr. és Mrs. Smith még a szokásosnál is hangosabban veszekedtek, de azok úgyis mindig veszekszenek. Mr. Fairbanks-szel ő maga a délelőtt folyamán nem találkozott, mivel egyszer sem hagyta el a konyhát.
Mrs. Fairbanks bővebben számolt be a nap eseményeiről. Reggel legkorábban az újságkihordóval találkozott. A fiú az aznapi újságot hozta, és a következő havi előfizetési díjakat gyűjtötte be. Mrs. Fairbanks megkérte, hogy az előfizetési díjért jöjjön vissza kicsit később, mert azt Mr. Fairbanks maga szerette intézni, de reggeli előtt nem tűrte, hogy zavarják. Látta is később, amikor a kertben járt hagymáért, hogy az újságosfiú bement a könyvtárszobába nyíló franciaablakon. Nem, kijönni nem látta. Hogy mi volt nála? Az a nagy táska, amiben az újságokat szokta hordani.
Látta Mr. Smith-t is a délelőtt folyamán a kertjeiket hátul elválasztó alacsony sövényen túl fel-alá rohangálni. Nagyon dühösnek látszott. Egy golfütőt szorongatott a kezében, és mérgesen csapkodta vele a bokrokat, miközben hangosan káromkodott. Igen, előtte ő is hallotta, hogy Mr. és Mrs. Smith hangosan veszekedtek, de ez náluk mindennapos dolog.
Közvetlenül azután, hogy ő bent járt a férjénél, Mr. Andrews-t látta kijönni a könyvtárszoba franciaablakán át. Ezen nagyon meg is lepődött. Mrs. Fairbanks úgy emlékezett, hogy Mr. Andrews-nál egy vadászpuska volt, amikor kijött a könyvtárszobából. De hát itt nem lőtt sebről van szó. És nem is hallottak lövést.
Arra a kérdésre, hogy szerinte a bejárónő elhagyta-e délelőtt folyamán a konyhát, Mrs. Fairbanks azt válaszolta, hogy szerinte a világ minden kincséért sem hagyta volna el, mert egész délelőtt az ablakon bámult ki, hogy mikor jön már arra a kedvese, a rendőrőrmester, mert megbeszélték, hogy bekopog hozzá a konyhaablakon, ha arra jár.
Az újságkihordó azt vallotta, hogy ő soha nem is haragudott Mr. Fairbanks-re. Mr. Fairbanks nagyon barátságos volt hozzá, amikor felkereste az előfizetési díj ügyében. Állítólag még elnézést is kért a minapi gorombasága miatt, és jókora borravalóval toldotta meg az újság árát. A fiú semmi gyanúsat nem látott. Mr. Fairbanks-et a legjobb hangulatban és tökéletesen egészségesen hagyta a könyvtárszobában.
A fiú arra a kérdésre, hogy mi volt a nála levő táskában, azt felelte, hogy természetesen az újságok.
Mr. Smith azt mondta, senkivel nem veszekedett a gyilkosság napján. Ingerülten közölte, hogy semmi köze az esethez. Nem járt aznap Mr. Fairbanks könyvtárszobájának közelében sem. Viszont a legnagyobb elégtétellel tölti el, hogy az a vadállat végre magkapta, amit megérdemelt.
Mr. Andrews nagyon ideges volt, amikor a rendőrség kihallgatta. Először nem akart vallomást tenni. Később azt állította, hogy valóban járt a könyvtárszobában, Mr. Fairbanks-et az asztalra borulva találta. Azt gondolta, hogy alszik, nem akarta felébreszteni, ezért szó nélkül kijött, és elhagyta a házat.
Arra, hogy ezt miért nem mondta el rögtön, azt felelte, hogy megijedt. Igen, nála volt a vadászpuskája. De úgy tudja, az áldozatot tarkón vágták valamivel, és nem lelőtték.
A nyomozás vezetője meg volt győződve róla, hogy amint előkerül a gyilkos fegyver, megtalálják a gyilkost is. Ezért lépésről lépésre fésülték át a házat, a kertet, a szomszéd házakat, az egész környéket, sőt, szinte az egész falut.
Mrs. Fairbanks azonban már a gyilkosság estéjén biztos volt benne, hogy a gyilkos fegyver soha nem kerül elő.
A tőkehal estére szépen felolvadt a kamrapolcon. Mrs. Fairbanks finom vacsorát készített belőle magának. Komoly élvezet volt számára minden lenyelt falat, hiszen hosszú évek óta nem ehetett már halat, pedig nagyon szerette.
A gyilkos fegyver maradékával pedig megörvendeztette a kert végébe tévedt két kóbor macskát.